Hányattatásom 21. napja (2014.01.22)
...avagy „Szerelési kalóriák”
Hozzászólás: [ITT]
Alaposan kipihentem magam. Általában éjszaka felébredek és ha nem tudok visszaaludni, akkor dolgozni szoktam. Programozni – ahogy ezt már korábban is írtam – tök’ jó éjjel. De aludni még jobb!

Tegnap este kimentem a kedvesem elé és kis kitérővel sétáltunk egy fél órát. Vagyis loholtunk, ahogy szoktunk. :) De így legalább felfogható intenzív mozgásnak. Utána a vacsorát egy pohárka finom vörösborral fejeztük be, amitől el is lazultam kellően. A megelőző éjszaka nem tudtam pihenni, a problémáim foglalkoztattak, így ez az éjszaka nagyon kellett.

A vörösborról jut eszembe: valahogy elnéztem a borok kalóriamennyiségét. Nem tudom, mit számoltam el, de korábban a 1.25 dl-es pohárkára igen nagy kalóriaérték jött ki és csak tegnap szembesültem vele, hogy 100 grammban olyan 65-70 kcal van. Így visszamenőleg ki kell majd javítanom, no nem mintha sokat osztana vagy szorozna, egyszerűen a pontosságra törekszem. Ha valaki olvassa a blogomat és kedvet kap a fogyózáshoz, akkor hű iránymutatást kapjon.

Ezen is elgondolkodhattam, hogy hányan és kik olvasgathatják, amit irkálok nap-nap után. A kedvesem, ő egy. Egy-két ismerősömnek, barátomnak, családtagomnak említettem még, illetve néhány kedves kommentelő, akikben biztos lehetek. De amúgy? Felvetődik bennem, hogy csak magamnak jegyzetelek vagy valaki át is rágja magát rajta. Vagy legalább a táblázatokat megnézi-e valaki? :)

Korában számolgattam, hogy fe. (fogyókúra előtt) mennyi kalóriát vittem be. Akkor teljesen megdöbbentem, hiszen az ilyesminek az ember nemigen számol utána a „normális életben”. A vörösbor kapcsán is ez jutott eszembe. Vegyünk például egy normál, 7.5 dl-es bort, amit néhanap esténként felbontottunk. Ebből általában a kedvesem elszopogatott maximum 2 pohárkával, a többit én szlopáltam fel. Vagyis esténként átlag 500 gramm vörösbor. Ez 300-350 kcal. És ezt nem ettem, csak ittam. Ami persze simán belefér, ha az ember a kalóriákra figyelve étkezik napközben, de úgy aljasul rátesz még egy lapáttal, ha napközben faltál.

Ehh! Mindezt leírtam, de elküldeni nem tudom, mert nincs netkapcsolat. Csókoltatom az internet szolgáltatónkat! No, sebaj! Lementem a szöveget a számítógépemre, majd amikor hazajöttem, feltöltöm. Úgyis ma dolgozós napot akarta tartani; újpesten szeretném bütykölni a beépített szekrényt.

Erre mondják, hogy nem szokja a cigány a szántást! Anno nagyon sok fizikai munkát végeztem, aztán egy jó éve ez visszaesett. Volt egy balesetem és utána a fizikai megterhelések állandó rosszullétet okoztak nálam. Ráadásul nem igazán jöttek a rendelések sem, illetve ami jött az is inkább szellemi munkát jelentett, semmint fizikait. Lényeg a lényeg, a mai nap úgy kifáradtam, mint a dög! Majd leszakadnak a karjaim, illetve a létrázástól fáj a lábam is. Jó, tudom, ez csak azért van, mert elszoktam tőle, de na! Amúgy jó lenne tudni, hogy ezt elszámolhatom-e sportnak? De mennyi kalóriát fogyaszt a létrázás, mennyit a felfelé fúrás betonba? :)

Az biztos, hogy ma már nem bringázok, maximum az esti séta jöhet számításba!

komment írás
Neved: (Ha regisztrálsz, nem írhat más a nevedben!)

...Avagy a fogyókúra története szubjektív szemmel...