Hányattatásom 23. napja (2014.01.24)
...avagy „Dietetikus sarlatánok”
Hozzászólás: [ITT]
A tegnapi nap végiggondoltam, mit csináltam eddig rosszul: az 1-2 nap „lazaság” bűnén kívül leginkább a kalória pontos belövésével van gondom. Szorgalmasan méricskélek persze, az ebédlőasztal állandó kellékévé vált a kis konyhai mérleg, de a project több sebből is vérzik!

Elsőként ugyebár a méricskélés csak otthon oldható meg; ha valaki rendszeresen eljár dolgozni és nincs olyan szerencsés helyzetben mint én, hogy a lakásban dolgozhat, annak bizony a kalóriaszámlálásos módszer nem könnyű. A kis mérleggel hónuk alatt induló szakit a kollégák elég hamar besorolják a „fura alak” kategóriába és ezen az sem segít, ha idővel valóban lefogy az illető. A „fura alak” besorolásból pedig nehéz kitörni! Amennyiben tényleg lefogy az illető nő vagy férfi, akkor azonnal irigyei lesznek a saját nemén belül, akik sok követ megmozgatnak, hogy ne legyen jó neki. Abban az esetben, ha nem tudja végigcsinálni a kúrát és dundi marad, akkor onnantól kezdve az élcelődések lenézett céltáblájává válhat. Szóval a legfontosabb, hogy az életmódváltásunknak ne legyen nagyon észrevehető külső jele. Ne kürtöljük tele az étkezőt, hogy mi most aztán fogyni fogunk, ne pakoljuk ki otthonról hozott répáinkat és zellerszárainkat tüntetően a reggelinél, ne tegyünk megjegyzéseket azokra, akik semmit nem tesznek a súlyuk ellen (főleg, ha mondjuk korábban mi is ebbe a kategóriába tartoztunk). Kivéve, ha hozzá vagyunk szokva az állandó támadásokhoz és elég vastag a bőr a pofánkon, hogy ki tudjuk röhögni az ágálókat. Én mondjuk ebben is szerencsés vagyok, életem során többször is kerültem komoly konfliktusokba közvetlen környezetemmel és megtanultam „lexarni” az irigyek, a rosszakarók véleményét.

Szóval visszatérve a kalóriaméréses módszer hátrányaira!

A másik nagy gond, hogy egy-két alapélelmiszer kalória megítélésén kívül nem nagyon találni pontos, hiteles és részletes táblázatot; néha egész nagy eltérések mutatkoznak bizonyos élelmiszerek kalória adatai közt a különböző felületeken. Ugyanez a helyzet a leadott kalóriáknál is! Mennyi fogy egy óra gyaloglás ideje alatt (ha gyorsan gyalogolok vagy ha csak lődörgök)? És amikor a szobabringán tekerek?

Ezen kívül mit ehetek? Jó, az világos, hogy szénhidrátot minél kevesebbet, zsírt is alig, inkább rostos élelmiszereket. De ha elkezd utána olvasni az ember rájön, hogy egyáltalán nincs egy objektív igazság a témába, a legtöbb dietetikus elméletekre, irányzatokra épít. Vannak divatos és elavultnak mondott tanok, de emlékezzünk vissza a tojás vesszőfutására, amikor Dr. kezdőnevű sarlatánok próbálták kiölni az étkezőasztalunkról ezt az egészséges és finom portékát, mindenféle hülye koleszterinszintekre hivatkozva. Valahol, valamikor valaki elvégzett egy mérést (esetleg hibásan), felállított egy elméletet (amit esetleg rövidesen meg is cáfolt valami kevésbé befolyásos sarlatán, de ennek már nem volt hírértéke) és utána mindent erre építettek fel.

A tojás koleszterin szintjének károssága rég meg lett cáfolva, ám sokan a mai napig ebben a tévhitben élnek. Olyan ez, mint a magyar-finnugor rokonság erőltetése, amit valamikor a Monarchia idején az akkori politikai elit támogatásával „bírt kiötleni” két középszintű, de befolyásos akadémikus, aztán az „elvtársak” is felkapták és a kötelező tanterv részévé tették. Több generáció nőtt fel egy olyan baromságot magolva, ami minden valóságalapot nélkülöz. Huhh! De pipa lettem!

Kanyarodjunk vissza az étrendhez, hagyjuk a politikát és a közelmúlt történelmét!

Mit ehetek? Mi a jó reggeli? Mit tartalmaz? Hányszor érdemes étkezni (még ez sincs hitelt érdemlően bizonyítva)? Mennyit és mit ebédeljek?

Sötétben tapogatózik a fogyni vágyó, ha kellően szkeptikus és nem hajlandó bekebelezni minden maszlagot, amit nagyokos „szakértők” tömnek az arcába. Még az sem biztosíték, amikor valódi, igazi előtte-utána képeket láthatunk (ha nem is Photoshoppolt fotókat nézegethetünk), mert arról a fotó nem ad igazi támpontot, hogy az adott illető mennyi idő alatt jutott el az egyikből a másik állapotba, hogy valóban hogyan élt, milyen csodaszereket falt, illetve hogy az esetlegesen fogyasztó, de mondjuk szélsőségesen egyoldalú táplálkozás milyen károkat okozott a szerveiben, amik esetleg csak évek elteltével derülnek ki. A nap barnította, szikár és magabiztos mosolyú reklámarc szerződése lejár, aztán ha fél éven belül feldobja a pacskerét, arról már nem szól a fáma.

Amikor sok szerencsétlen magyar nő ereje felett aerobicozott anno, akkor például mindig erre gondoltam! Lám-lám, itt van ez az elkényeztetett amerikai tyúk, aki azt híreszteli magáról, hogy napi fél óra ugrabugrától lett jó segge, vékony dereka, miközben egész nap úri élete van, nem hajtja szét magát, válogatottan ízletes, de kalóriaszegény és persze méregdrága kajákon él, annyit úszkál a tengerparti medencéjében amennyit akar. csóri magyar háziasszonyok meg a napi idegölő meló és a háztartás kényszere után még betették a VHS kazettát és hitték, hogy akkor is könnyedén olyan csinosak tudnak lenni, mint a képernyőn riszáló luvnya, ha osztriga helyett lecsót esznek házikolbásszal, ha rostban gazdag, speciális kenyér helyett az ABC-ben vett fehér kenyeret falatoznak hozzá. Magyarul átverték őket, mint a Terminator T-1000-es modell a régebbi szériaszámú Halálosztót a papundekli falon. persze fogytak és csinosodtak. De messze nem könnyedén és messze nem lemondások nélkül. A túlzásba vitt aerobik hatásairól meg csak évek múltán hallhattunk, akkor is csak városi legendák szintjén.

komment írás
Neved: (Ha regisztrálsz, nem írhat más a nevedben!)

...Avagy a fogyókúra története szubjektív szemmel...