Hányattatásom 33. napja (2014.02.03)
...avagy „Mozgás közben”
Hozzászólás: [ITT]
Ahogy fogyok, úgy csökken az energia, amit egységnyi mozgással le tudok adni. Jó nagy szemétség, mi? Vagyis minél vékonyabb az ember, annál kevesebbet tud leadni. A mozgás "értéke" csökken. Mondjuk másfelől nézve meg igazságos is: izzadjon a dundi, aki karcsú az vagy azért karcsú, mert keveset eszik, vagy azért mert sok a mozgás az életében egyébként is.

Pont tegnap séta (rohanás) közben beszélgettünk arról, hogy kövéren mennyire nehéz elkezdeni a mozgást. Az ember piszok hamar el kezd izzadni, nehéz a teste, hamar elfárad. Ha szerencséje van, akkor egyedül végezheti a gyakorlatokat, ám ha nincs ilyen szerencséje, akkor mások is végignézik, ahogy esetlenül mozogva igyekszik megszabadulni a kilóktól. A dagi tornázó úgy néz ki, mint egy vergődő hernyó. Tudom, én is így éreztem magam, pedig szerencsémre én alapból tényleg izmos vagyok a dundiság alatt. El tudom képzelni milyen pocsék és kilátástalan érzés lehet úgy edzeni, hogy sosem voltál izmos. Hatványozottan támad a fáradtság, a verejték, a mozgás minden negatív tapasztalása.

De ha kövér vagy hidd el, megéri a kínlódást! Az első két hét a nehéz, utána kezdesz hozzászokni az erőlködéshez! Persze sokáig büdösre izzadod még magad, hiszen a lefogyás – ha jól csinálod – nem megy egyik napról a másikra. De egyre könnyebb leszel, az izomzatod pedig egyre erősebb. Én például amikor kezdtem a bringázást pillanatok alatt 140-es pulzusra tekertem magam, pedig a km óra szerint legtöbbször 20 körüli tempóval tekertem közepes nehézségre állítva a cangát. Egy hónap elteltével akkor megy fel 140-re a pulzusom, amikor öt- vagy tízpercenként beletekerek annyira, hogy 35-40 km/h-s sebességet mutasson. Utána visszamegyek 25-re és pillanatok alatt visszaáll a pulzusom 120-ra. Vagyis hozzászoktam a terheléshez.

Minden nap csinálok pár hasazást és fekvőtámaszt is. Ezt külön nem szoktam beírni a jegyzetbe, mert időben nem számottevő, ám fárasztónak elég fárasztó mozgás bír lenni. A fekvőtámaszokból hajdan napi százat lenyomtam, aztán évekig semmit. Most újra kellett „tanulnom” ezt is. Kicsit nehezíti a dolgom, hogy pár éve verekedésbe keveredtem pár büdös cigánnyal a Nyugati térnél és a dulakodás közben elestem; akkor fel tudtam állni és nem tudtak megverni, de a vállamban sérült valami. Eddig csak hidegben, vagy időváltozáskor tapasztaltam fájdalmat, de most fekvőtámaszozás közben is elkezd sajogni, úgyhogy szó sem lehet száz fekvőtámaszról. Na, meg nem is bírnám még. A felülésekkel, haspréssel nincs ilyen gondom, ezeket egyszerűen csak utálom. :)

A másik dolog, ami tegnap séta közben eszembe jutott, hogy nézegetve a kalória kalkulátort: majd amikor lefogytam, milyen könnyű életem lesz! Meg akarom tartani a mostani mozgás mennyiségét. Ez alsó hangon is heti 2-3 óra aktív sportot jelent (amibe nem számoltam bele a hétvégi túrázást, amit már nagyon várok). Az orvosi lexikon kalóriakalkulátora szerint 85 kilósan, 46 évesen és ezzel a mozgás mennyiséggel napi közel 2800 kcal-t ehetek. Ez – mostani szemmel nézve – rengeteg! Persze semmiképp sem szabad visszalustulnom, sem zabagépeskednem és újra kitágítani a gyomrom.

Kedvesem javasolta, hogy ha elértem a kívánt súlyt, akkor se hagyjam abba a blogírást. Szerintem azért, mert szereti olvasgatni. :) Ő azzal indokolta, hogy ha hetente egyszer írok, akkor megmarad a kontroll, amiben egyébként igaza van!

Ehh! A mérlegemben lemerült az elem. Olyan jóféle bazi "gombelem". CR2032 jelű. Naná, hogy nem tudtam ma venni sehol, pedig nem űrtechnika, nem is COCOM-listás cucos. Ez a kis átkozott akadályoz immár a pontos mérésben. Szerencsére a gyümölcsöket le tudtam mérni még délután, de a vacsimat majd csak saccolom. :)

Azért nem gondolom, hogy ezért fogok visszahízni!

komment írás
Neved: (Ha regisztrálsz, nem írhat más a nevedben!)

...Avagy a fogyókúra története szubjektív szemmel...