Hányattatásom 43. napja (2014.02.13)
...avagy „Jó volna mozgatni”
Hozzászólás: [ITT]
A csuklóm nincs eltörve. Ez már biztos. Szerintem elrepedve sem!

Tudom mozgatni, bár nagyon fáj, ha próbálom. Ám két különböző dolog, ha az ember NEM TUDJA mozgatni, meg amikor NEM ESIK JÓL ha mozgatod. A szobabringát azért még ma is kihagyom, nem szívesen erőltetném meg magam, bár hiányzik a mozgás.

Ma reggel ismét mértem magam. 93.7 kg-ot mutatott a mérleg. Vagyis a múlt héten olyan 80 dkg-ot fogytam. Ez pont jó, mert eredetileg a 0.5 és 1 kg közti fogyást céloztam meg. Persze nehéz lassítani. Néha jó lenne, ha már a kívánt súlynál tartanék, de pontosan tudom, hogy a kapkodásnak semmi értelme nincs. Túl gyors fogyással csak a jojó-effektust tudom elérni.

43 napja fogyókúrázom. Már bőven látszik rajtam az ezidő alatt végzett „munka”: a háj jelentősen lecsökkent a hasamon és a seggemen. Sokkal könnyebben mozgok. Csak egy példa: a múlt hajnali verekedéskor az eredeti testsúlyommal garantáltan lassúbb lettem volna. Talán az első „kisköcsögöt” sikerült volna ugyanígy leamortizálnom, de nem biztos, hogy ugyanilyen gyorsan fel tudtam volna pattanni, ahogy földre kerültem és talán a második fejét sem rontom úgy el. Így aztán ketten jól elvertek volna. Na, meg a legfontosabb! Közel tíz kilóval könnyebben és majdnem 500 km-nyi szobabringázástól megerősödött lábakkal azért gyorsabban tudtam elfutni, mint ahogy ezt korábban tettem volna.

Persze félő, hogy a mostani kényszerpihenőm alatt lelassul majd a fogyásom vagy meg is áll. Ezzel számolok. Sajnos a sport beiktatása az egyik legfontosabb dolog, ami miatt csökken a súlyom és fogy a feleslegem. A sport nélkül elfogyasztható kalóriák olyan kevesek, hogy azzal éheznem kell. Bár a gyomrom már összeszűkült és nem zabálok ész nélkül. azért kajára szükségem van. A sok fogyókúrás leírásban található ételmennyiség édeskevés ahhoz, hogy ne törjön az emberre néha kielégíthetetlen falási kényszer.

komment írás
Neved: (Ha regisztrálsz, nem írhat más a nevedben!)

...Avagy a fogyókúra története szubjektív szemmel...