Hányattatásom 77. napja (2014.03.19)
...avagy „Kályhacső effektus”
Hozzászólás: [2 db]
Kályhacső effektus. Ugye ismerős a kifejezés vagy ha nem ismered és elárulom, hogy a székrekedéssel van kapcsolatban, akkor már kapisgálod...

Piszok kellemetlen, sőt fájdalmas. Nem okoz örömet a legkisebb helység meglátogatása, nem kapcsolódik össze a megkönnyebbülés kellemes érzetével. Sokkal inkább valamiféle középkori tortúrára emlékeztet.

Ehhez nem is kell más, minthogy pár napig kerüld ezt az apró helységet, maximum "gyors" intézkedések céljából vedd igénybe.

Fogyókúra idején könnyű beleesni ebbe a hibába, szerencsére nekem igazából most, a 77.napon sikerült eljutnom eddig az állapotig. :( Ehhez vélhetően hozzájárul a szervezetem vészreakciója (úgy 10 százaléknyi súlyvesztés után a test megpróbál védekezni, behúzni a féket), a rostban gazdag, de magas szénhidráttartalmú étkek kerülése (alig eszem kenyeret, müzlit egyáltalán nem), illetve ki tudja még mi. Lényeg a lényeg: napok óta nem mentem normálisan vécére és ennek ma meg is ittam a levét. :(

Hogy is fogalmazzak? Hát! ...Nem esik jól most az ülés.

Már úgy egy hete is volt valamiféle előjele annak, hogy az emésztőrendszerem forradalomra készül, akkor egy kis szenna-tea kúra jót tett. A mostani kályhacső effektust azonban láthatóan nem tudtam elkerülni, vagyis el kell gondolkodnom, min kell változtatni, mivel a fogyás eszköz, nem pedig cél. A fogyás kedvéért nem akarom rombolni a szervezetemet, hiszen pont az egészség érdekében akarok fogyni (meg a sajtreszelő hasizomért :D ).

Mozgok rendszeresen. Bár ülőmunkát végzek, teszek azért, hogy ne álljanak be a belső szerveim, az izomzatom.

A tápanyag minőségében kell tehát kicsit változtatnom.

komment írás
Neved: (Ha regisztrálsz, nem írhat más a nevedben!)
Zabagép2014.03.20 10:08
Igen, többek közt erre jutottam én is. levest elég sokszor eszem, de úgy látszik mégsem eleget. Ma házi feladatba kaptam 1.5 liter teát is. :)

A lenmaggal kapcsolatban ma tervezek utánaolvasni.
Aloha2014.03.19 12:29
Szia!
Javaslom, hogy igyál több folyadékot, egyél több levest, főzeléket. Este lefekvés előtt, egy pohár joghurtba tegyél egy teás kanál lenmagot. További szépnapot, és sok mínusz kilót kívánok!

...Avagy a fogyókúra története szubjektív szemmel...