1968-ban születtem. Elmúltam 40 éves. Már 45 is. Jó néhány olyat hall az ember, hogy „jajj, negyven felett már nem tud megváltozni az ember”. Egy frászt nem! Én negyven éves korom után csináltam már olyasmit, amit sokan fiatalabban sem vállalnak be. Szóval a kor nem releváns. Az más, hogy negyven felett az ember már szeret kényelmesen belesüppedni a jelen kényelmébe, de ez inkább lustaság, semmint kényszerűség.

Kiskölöknek dagi voltam, de aztán a tinikor hajnalán hamar rájöttem, hogy pufirizsákat nem csípik a lányok. Mocsok dolog, de ahhoz, hogy a belső értékeidet megismerje valaki, először külsőleg kell megfelelned az elvárásainak. Aki megrendíthetetlen bizonyossággal állítja, hogy a külső nem számít, az általában ronda. Fáj, de sajnos így van. Talán inkább azzal értenék egyet, aki azt állítja, hogy „nem CSAK a külső számít”.

Szóval fiatal srácként legtöbbször valahol az átlag és a sovány közt tartózkodtam „súlyilag”. A testalkatom szerencsés, mert különösebb torna vagy gyúrás nélkül is izmos, erős voltam. Később aztán sok fizikai munkát végeztem, szakmám a vashoz, fémekhez kötött, így a kondíciómmal sosem volt bajom. Igaz tervezetlenül, alkalmanként, de akaratlanul is kondiztam. Két darab egyenként tizenöt kilogrammos szerelőládám felcipelése a lift nélküli felsőemeletre felfogható volt kondíciós tornának, kardio-edzésnek.

Aztán jött egy időszak az egyik túrabalesetem után, amikor térdsérülésem miatt nemigen tudtam mozogni. Enni viszont igen. Szépségesen fel is híztam. Zavarni ugyan nem zavart nagyon, sőt akkor valamiért úgy éreztem, hogy az élet királya vagyok, amikor eljött a nyár, de télre már vacakol voltam. Nehezen mozogtam és túlhíztam a mázsás határt.

Életem úgy alakult, hogy februárban el kellett mennem egy távoli, trópusi országba, ahol a körülmények és a klíma miatt rohamosan fogytam. Nem bírtam húst enni, csak a gyümölcsöt, zöldséget ettem. Alkoholt fogyasztani a 40 fokos hőségben és a közel százszázalékos páratartalom mellett öngyilkosság lett volna, így folyadékkal sem vittem be kalóriát. Amikor két hónap elteltével visszatértem Európába az akkori kedvesem csillogó szemmel méregetett és azt mondta hogy „milyen jó kis izmos vagy, nem olyan dundi puha, mint amikor elmentél”. Azért ez akkor mellbevágott, mert az év elején is „jócsávónak” tartottam magam. De láthatóan az önteltség nem ellensúlyozta a pluszkilókat. :D

Ekkor megfogadtam, hogy vigyázni fogok. Ne hízzak, sokat mozogjak. Akkoriban minden nap kimentünk legalább sétálni egyet és sokat mozogtunk. Jól is esett!

2013 év elején újra igen nagy változásokat hozott az életem. Az év elején volt egy balesetem, igen sokáig nem tudtam normálisan mozogni, szédültem. A tányért viszont megtaláltam. Ráadásul a baleset utóhatásai is olyanok voltak amitől észrevétlenül hízni kezdtem. De gyengeség lenne erre fogni! Sokan ámítják magukat ilyesmivel, ezzel elhárítva saját felelőségüket. Az igazat megvallva a munkám megváltozott: jóval kevesebb fizikai munkát végeztem (nem is bírtam a szédülés miatt, illetve rendelés sem volt) és nem pótoltam külön tornával. Egész nap a számítógép előtt punnyadok, kényelmesen éldegélve. Enni jókat eszek. Bár az étrendem egészségesnek mondható, de a mennyiség jóval több az elégnél és azért sok olyasmit is eszem-iszom, amit nem kellene. A friss kenyér és a pálinka például határozottan NEM súlymegtartó vagy fogyókúrás cuccosok. :)

Év végére ennek megfelelően rá kellett ébrednem, hogy a hasbehúzás már nem segít. Ha kényelmesen tartom magam, leginkább Barbapapára emlékeztetem magam. Az ünnepek alatt már nem láttam értelmét bármilyen változtatásnak, de 2014 nyarán már „sukár” szeretnék lenni.

Akkor tehát elrettentésül az „előtte” fotók:

Az indulás (2014.01.05)
4 héttel és 7 kg-al könnyebben (2014.01.30)
8 héttel és közel 11 kg-al könnyebben (2014.02.27)
12 héttel később, 90 kg alatt! (2014.03.27)
16 héttel később, 89 kg körül (2014.04.24)
/ez azért nem volt egy jó időszak fogyókúrás szempontból.../

...Avagy a fogyókúra története szubjektív szemmel...